Ezek a kedves,és élénk rágcsálók hazájukban,Dél-Amerikában már régóta élnek együtt az emberrel.Az ősi írásos emlékek tanúbizonysága szerint már több mint 3000 éve is tartották ezeket a kis állatokat a mai Peru és Bolívia területén,ahol napjainkban sem ritka látvány a falvak környékén vagy az udvarokon szaladgáló tengerimalac.A Cavia nembe 5 faj tartozik,melyet tengerimalacok gyűjtő nevén foglalunk össze.Hogy az 5 faj közül melyikből származnak a mai tengerimalacok,nem tudni.Valószínű,hogy egynél több faj is szerepel a Dél-Amerikában háziasított-házi tengerimalacok ősei között.A házi tengerimalac legközelebbi rokona a vad tengerimalac(Cavia aperea).

A tengerimalacokat a 16.század végén hozhatták be Európába a spanyol utazók.Furcsa nevét részben erről-mivel hosszú tengeri út során kerül Európában-,részben pedig jellegzetes,kicsit disznószerű felépítéséről és malacvisításhoz hasonló hangjáról kapta,mellyel ijedségét,vagy izgatottságát fejezi ki.Ennek ellenére sem nevezhető zajos lakótársnak.Amíg a tengerimalacok nagy ritkaságnak számítottak kontinensünkön,csak a legvagyonosabbak engedhették meg maguknak,hogy vásároljanak belőle.Legkorábban azonban az országban vált a gazdagok kedvencévé,amelyeknek volt Dél-Amerikai gyarmatai,Napjainkban azonban mint hobbiállatként,mint kiállítások alanyaiként egyre népszerűbbek,ezzel párhuzamosan egyre több színváltozatuk és szőrzettípusuk jelenik meg.

Forrás: www.hazikedvencek.gportal.u