majd onnan került Dr. Juhász Tamás klinikájára, ahol szépen begyógyultak sebei. Sőt, az egyik fiatal asszisztens már magához is vette a szerencsétlenül járt ebet. Szintén abban az erdőben pár héttel ezelőtt, szintén régészek, találtak egy felakasztott tacskót. Az állatorvos szerint szerencséje volt, hogy ilyen hamar megtalálták. Az állatvédők azóta gazdát keresnek neki. Már egy éve érkeznek bejelentések a helyi állatorvosokhoz, hogy állatokat találnak felakasztva. Viszont a válasz elkeserítő: "Bizonyíték nélkül semmit nem tehetünk, valaki fényképezze le, amikor csinálják!"

Most a legújabb eset kapcsán a vecsési rendőrök azt válaszolták az állatvédőknek, hogy amíg nem visznek fotót, hogy X.Y. éppen akasztja a kutyáját, addig nem nyomoznak... Mindkét kutya tüneményesen kedves állat (kutya elleni bosszúról szó sem lehet), kínzójuk elcsalhatta őket. Ha már nagy társadalmi összefogás eredménye képpen az állatkínzás végre bűncselekmény lett, vajon egy ilyen drámaian nyilvánvaló példa miért nem elegendő ahhoz, hogy megindulja a nyomozás a tettes után? Mit kellene elkövetni ahhoz, hogy valaki végre komolyan vegye az állatok jogait és az állatszerető emberek érzéseit? Tényleg az állatvédőknek kellene saját biztonságukat kockáztatva az ügyben? És ha már az állatok kínlódása hidegen is hagyja a hatóságokat, ki gondolhatja komolyan, hogy az, aki ilyesmit képes elkövetni, a többi emberre teljesen veszélytelen?