Ha ehhez hozzátesszük, hogy elegáns megjelenése, esztétikai igényünket is méltán kielégíti rövid szőrzete alig kíván gondozást, akkor könnyű megérteni, hogy ez az intelligens, szép, sokoldalú vizsla a hűséges tekintetével, meleg barna szemeivel hogyan tudta átverekedni magát a múltból a harmadik évezredbe. Mert népszerűsége töretlen és miközben mi magyarok a "fajtagazdák" oly sokat vitatkozunk a fajtával kapcsolatos szakmai kérdéseken, a nagy populációval rendelkező országok, államok - USA, Anglia, Franciaország, stb. - gőzerővel munkálkodnak a rövidszőrű magyar vizsla értékeinek fejlesztésén, persze egyre inkább maguknak vindikálva a sikereket.

A vizsla - mert eredetileg a vizsla kifejezés kizárólag a rövidszőrű sárga magyar vizslára alkalmazták - a magyarság történelmével összeforrott múltból származik. A vándorló, vadászó törzsek kopó típusú kutyáival kialakult pannon kopó az ezer százalékig munkára alkalmasságra szelektált ösztönkészlet hősi ereje évszázadok felhalmozott munkatulajdonságai biztosították a genetikai értéket ahhoz a kincshez, amit a sors a XVII. sz. körüli időkben a magyar vadászat nemes művelőinek a kezébe adott.

Ahogyan a XIV-XV századtól az alföld erdősültsége fokozatosan csökkent, és a nagyvad visszahúzódott a hegyekbe, a mezőségen új vadfajok jelentek meg. Elszaporodott az apróvad, a fácán és kedveltté lett a veszélytelen apróvad vadászata. A legtehetségesebb pannonkopó törzsek, amelyekben már bővel csörgedezett a 150 éves török uralom homoksárga vadászkutyáinak a vére, hívták életre az egyre homogénebbé váló sárga fürjészvizslát, a "sárgákat", amelyeknek rendszeres, kennelszerű tenyésztését 1700 elején kezdte meg a főnemesi Zay család, Zayugrócon Trencsénben

Ez az időszak a vadászat aranykora volt és ez időtájt bontakozott ki valójában a sárga vizsla tehetsége, formálódott szinte véglegessé karaktere és ötvöződött a magyar röggel, a magyar ember mentalitásával. A fajta kiheverte a nyugati fajták, a divat és az anglománia intervencióját. 1916-ban újra éledt, 1920-ban megalakult a Magyar Vizslatenyésztők Egyesülete, 1924-ben pedig az Országos Vizsla Klub. 1930-ban elfogadták a standardot, amelyet 1935-ben az F.C.I. magyar nemzeti fajtának ismerte el. A sárga vizsla elindult a világkarrier útján.

A II. világháború azonban súlyosan megtizedelte az állományt, Hosszú évekig tartott, amíg talpra tudott állni. 1960-tól számíthatjuk ismét a fajta újbóli erősödését, létszámának, minőségének javulását. Fellendült a tenyésztői munka, előtérbe kerültek az idomítás, versenyzés kérdései. A kezdeti amatörizmust lassan kezdte felváltani a profi munka, sárga vizsláink nemzetközi versenyeken is megjelentek. És sikerrel!

A jóformán címszavakban, távirati stílusban felvázolt múlt jól érzékelteti, hogy a vizsla kialakulásának körülményei és fennmaradásának történelmi, társadalmi mozgatói összességében nem volt egy "sétagalopp".

Nézzük meg közelebbről ezt a fajtát, mielőtt végérvényesen a magyar nemzeti vadászkutyák - kulturális örökségeink - piedesztáljára emelnénk.

Mindenek előtt egy elegáns, rövidszőrű, közép nagy zsemlyesárga vadászkutyáról van szó, amely sem az angol, sem a német vizsgákra nem hasonlít. Száraz, nemes telivér feje, egyenes orrháta, barna, melegtekintetű szemei különleges arckifejezést tükröznek, szinte felkínálja magát a kontaktus teremtésére.

- Inkább könnyed felépítésű a szépség és az energikusság ötvözete. Szőrzete rövid, de sűrű, bőre pigmentált, az orrtükör hússzínű, az ajkak, a szemhéj és a köröm barna.

- Kurtítatlan farka esztétikus egységet alkot harmonikus mozgásával, munkában, keresés közben jellegzetes jármódja a tért ölelő vágta.

- Orrjósága legendás, karaktere magyar - szép szóval mindent, durvasággal semmit - tanulékonysága, kezelhetősége kimagasló. Jól akklimatizálódik, könnyen és gyorsan tanul.

- Vadmegállása attraktív, relációtartása talán a legjobb a vizslafélék között. A csapázás, vadelhozás, a vízi munka szeretete és a nagy vad iránt tanúsított érdeklődése genetikai örökség.

Fajtatulajdonságai, mivel funkcióját ma is gyakorolhatja, ma sem vesztették el jelentőségüket, sőt! A modern idők szerte a világban kibontakoztatták a vadászkutyás sportversenyeket, Field-Triálokat, Retriewer versenyeket, mezei és összetett bajnokságokat. A versenyfeltételek új motivációkat is tartalmaznak, amelyek új feladatokat jelentenek. Mint pl. a memória, kombinációs készség, irányíthatóság, gyorsaság, szekundálás, puha száj, stb. Fellazult a puska, az ember és a kutya kapcsolata és előtérbe került a sport, az imitált kvalitások minősítésének bírói rendje. Sok adatunk van arra vonatkozóan, hogy magyar vizsláink ezeken a versenyeken is szépen megállják helyüket.

Ami a vizsla küllemét, megjelenési formáját illeti, azt a 2000. IV. 6-án közzétett standard tartalmazza. Ha valakinek feltűnik a germanizmusokkal tűzdelt szöveg, olvassa el az 1982-ben kiadottat, az ugyanis minden mondatában magyar, csak úgy, mint a magyar vizsla. Úgy vélem, hogy ez a legkevesebb, amivel ennek a fajtának tartozunk. De bárhogyan is fogalmazunk, még ennél is fontosabb a standard értelmezése, amely a vizsla esetében a fej, a szemszín, a farok, a szőrzet színe és struktúrája, a mozgás és egyensúly, valamint a méretek kérdéseinél érdemel bővebb fejtegetéseket, miután ezeknél a pontoknál nyílik lehetőség a legtöbb melléfogásra. Valójában a standard értelmezése külön fejezetet érdemlő szakanyag, érdemes az arról készített összeállítást áttekinteni.

A standard értelmezése

A fej. Nem túlzás, ha azt állítjuk, a legfontosabb, az első helyen áll. Felsorolni sem könnyű, mi mindenről adhat támpontot. A vizsla esetében a száraz, nemes, egyenes orrhátú, telivér jellegen túlmenően, a típus az arckifejezés, a tekintet, a figyelem, a kontaktus, az érdeklődés, a jóindulat, a megfelelni akarás tükröződése… A taníthatóság, vadászati alkalmasság, vagyis amitől magyar vizsla, arról elsősorban a fej, a fejen látható jelzések összessége árulkodik.

A szemszín. Súlyos hibát vétenek azok, akik ebben a kérdésben engedményeket tesznek. A világos szemszín nagyon nehezen kiküszöbölhető, genetikai probléma. A magyar vizsla melegbarna szemei, rajongást és értelmet sugárzó tekintete, legendás arckifejezése egy csapásra elveszik a világító, világos szemekkel.

A farok. A figuratív vadmegállásnál egyensúlyi és esztétikai okokból, a gyors fordulatoknál, az úszásnál és egyes jármódokkal a vizsla farka segíti a mozgás harmóniáját és dinamizmusát, mintegy kiegyenlítő szerepet játszva a helyzetváltoztatások plasztikusságában. Ezért is nem kurtítjuk.

A szín. Szerencsés megfogalmazás a zsemlyesárga. Mert van világosabbra és kissé sötétebbre sütött zsemlye. A mindegyik zsemlye jó, ha a tésztája jóra sikerült. Utaltunk rá, hogy a sárga ősi sivatagi szín, a tevéé és az oroszláné is. A lényeg, hogy nem vörös, és nem barna, és nem fakó.

Szőrzet. Mostanában kissé elhanyagolt kérdés, ugyanis a régi magyar vizslák szőrzete bár kissé világosabb tónusú, de merevebb, kicsit hosszabb, időként kevertebb (néhány világos szőrszál) és sűrűbb volt. Jobban ellenállt az időjárás viszontagságainak. E tekintetben inkább visszaesés mutatkozik. Régi tapasztalat, hogy a világosabb színűek szőrzete kissé durvább, így vadászatra alkalmasabb.

Mozgás. A standard pontosan fogalmaz. Ne felejtsük azonban, a vizsla nem volt sprinter, az alkata is úgy alakult ki, hogy az apróvadban gazdag területeket vadászta kitartóan, szorgalmasan dolgozott, nem sok hibát vétett, bármilyen fedett is volt a terep. Nem volt szükség a száguldásra, a kiváló, a legnagyobb augusztusi kánikulában is működő, soha "be nem sülő" orrjóságra annál inkább.

Testmagasság. Soha ennyi vita nem folyt még a magyar vizsláról, mint a méreteket illető kérdésekben. Minden szakember tudja, hogy a szimmetria és az egyensúly a döntő, továbbá, hogy a magassági méretek növelése semmire nem jó. A vizsla mindig középméretű vadászkutya volt. Munkában, versenyben is mindig a középméretű vagy esetenként az alacsonyabb vizslák jeleskedtek. Hosszú lábú, túlméretezett egyedekre a magyar vizslafajtának nincs szüksége. A képességek, a kvalitások nem ettől függenek. Más kérdés az, hogy legkönnyebb egy kutyáról azt megállapítani, hogy kicsi vagy nagy. A standard méretei bőséges lehetőséget kínálnak a megfelelő variációkra, az ezen túlmenő értékhatárokat átlépő egyedeket már csak különleges érték esetén érdemes tenyésztésbe vonni.

Kizáró hibák. A standardban felsorolt kizáró hibák lényege abban rejlik, hogy megjelenésük, mint egy jelzőrendszer azonnal figyelmeztet bennünket, állj! Itt valami nincs rendben a tenyésztésben a párosítási kombinációnál. Rossz útra tévedtünk, veszélybe került a típus, a fajtajelleg! A rövid fang, hegyes arcorri rész, a kosorr, a koponya arányainak és síkjainak szabálytalan változásai csakúgy, mint a pigment csökkenése - világos szem - és a vadászatra alkalmatlan, labilis idegrendszer mind a tenyésztési depresszió csalhatatlan jelei. Nem véletlen tehát az a szigorúság, ami az ilyen egyedek tenyésztésből kizárását határozta el.

Ami a vizsla munkáját és használhatóságát illeti, ha visszatekintünk a múltba, azok a híres egyedek, amelyeket számos igazi vizslaszakértő történetíró, mint etalonokat említ, szinte kivétel nélkül tehetségükkel, vadászati kiválóságukkal tűntek fel. Nem véletlen az a megfogalmazás, hogy ezt a fajtát a munka szülte és az is nemesítette. Vizslás nagy elődeink, akik természetesen kiváló vadászok voltak, csak a veleszületett jó tulajdonságokkal rendelkező vizslákkal foglalkoztak, senkinek sem jutott eszébe, nem jó orrú, a vadat nem álló, csekély képességű, vagy labilis idegrendszerű vizslával foglakozni, pláne tenyészteni. Ez volt a tenyész-kiválasztás metódusa. Ilyen egyszerű volt. Érthető hogy ilyen módon a vizsla használati tulajdonságai a legszigorúbb ellenőrzés alatt állnak.

Ami pedig teljessé tette a rendszert, és biztosította a működőképességet, az a helyes nevelési, idomítási módszerekben nyilvánult meg, amely magában foglalta a magyar vizsla tanításának jellegzetességeit, speciális hozzáértését, feltéve ezzel a koronát a fajta sikereire.

Az elmúlt idők történései, sok mindent megértetnek a mai emberével. Ez a veleszületett sok értékes tulajdonsággal rendelkező vadászkutya fajta ma is kimagaslóan megállja a helyét és aspirálhat a modern idők vadászkutyája címre. Létszáma, minősége elegendő a fajta génmegőrzési programjához, a legjobb típusú egyedek a magyar állományban találhatók. Rendelkezünk kimagasló értékű szakszerűen irányított tenyészetekkel, amelyek példaértékű típusmegőrző munkája garancia lehet a vizsla jövőjének formálásában.

Farkasházi Miklós
Fotók: Alex

Rövidszőrű MAGYAR VIZSLA

57. sz. FCI standard
RÖVIDSZŐRŰ MAGYAR VIZSLA

Származása:
Magyarország
Felhasználása:
Eredendően mindenes vadászkutya, kifejezetten nagy mozgásigénnyel. Természete és alkalmazkodó készsége miatt lakásban, kedvtelésből is könnyen tartható.
FCI besorolása:
VII. fajtacsoport Vizslák
1.1. szekció Kontinentális vizslák
munkavizsgára kötelezett (mezei-vízi vizsga)
Rövid történeti áttekintés:
A magyar vizsla ősei a vándorló magyar törzsekkel kerültek hazánkba. Írásos emlékeket, ábrázolásokat már XVI. századi dokumentumokban is találhatunk.
Vadászati jelentősége a XVIII. századtól fokozódott. A XIX. század végén már vizslaversenyeket szerveztek Magyarországon, ahol a magyar vizslák is eredményesen szerepeltek. A fajta fejlődésében ebben az időben valószínűleg fontos szerepet játszott a pointer. Modern, szakszerű tenyésztése 1920-ban kezdődött.
Általános megjelenés:
Középnagy, elegáns, nemes megjelenésű, zsemlesárga, rövidszőrű vadászkutya.
Inkább könnyed felépítésű, száraz, szikár izomzatú, a szépség és erő harmóniáját tükrözi.
Fontos méretarányok:
Marmagasság - törzshossz: 100 : 102-104
Marmagasság - mellkasmélység: 100 : 44-46
Marmagasság - mellkasszélesség: 100 : 31-35
Fejhossz - orrhossz: 100 : 46
Fejhossz - fülhossz: 100 : 75
Viselkedés és jellem:
Élénk, barátságos, kiegyensúlyozott, könnyen tanítható. Alapvető tulajdonsága a kiemelkedő kapcsolattartó készség. A durva bánásmódot nehezen viseli el. Alapvetően nem lehet agresszív, és sohasem lehet félénk.
Mindenes vadászkutya, tehát egyaránt jól kell vadásznia mezőn, vízen és erdőben. Jellemző vadászati tulajdonságai: kiváló orr, szilárd és figuratív vadmegállás, kiváló elhozási hajlam, csapakövetési készség és vízszeretet.
TESTFELÉPÍTÉS
1. Fej
Száraz, nemes, arányos.
Agykoponya:
A koponya mérsékelten széles, enyhén domború. A fejtetőt enyhe harántvonal választja ketté középen a közepesen fejlett nyakszirtcsonttól a homlok felé. A koponya és az orrhát hosszanti tengelye kb. 30-35 fokos szöget zár be. Az orrhát mindig egyenes, a szemboltív közepesen fejlett.
Stop: Mérsékelt
Arckoponya:
Az arcorri rész jól boltozott, nem elhegyesedő és széles, jól fejlett orrtükörben végződik, minél tágabb orrlyukakkal. Az orrtükör hússzínű.
Fang: Arányosan hosszú
Ajkak: Feszesek, nem lelógóak
Állkapocs/Fogak: Az állkapocs jól fejlett, jól izmolt. A fogazat erőteljes, komplett, a metszőfogak ollósan záródnak.
Szemek: Kissé oválisak, a szemhéjak jól zártak. Tekintete élénk, értelmes. A szemszín a szőrzet színével harmonizáló árnyalatú barna, előnyös, ha minél sötétebb.
Fülek: Középhosszúak, kissé hátul és középmagasan tűzöttek, laposan fekszenek az archoz. A fülnyílást jól takarják, lekerekített V- alakban végződnek. Hosszuk a fejhossz 3 -e.
2. Nyak
Középhosszú, jól izmolt, enyhén ívelt, nem lehet lebernyeges. Középmagasan illeszkedik a törzshöz.
3. Test
Az erőteljes és arányos törzs valamivel hosszabb a marmagasságnál.
Felső vonal: Korrekt
Mar: Kifejezett és izmolt.
Hát: Rövid, feszes és egyenes.
Ágyék: Rövid, széles, feszes, jól izmolt.
Far: Széles, és eléggé hosszú, a nagytömegű izmok - hát és jólfejlett combizomzat - eredéséhez és tapadásához; enyhén lejtve lekerekedik a faroktőig.
A csípőszöglet - ülőgumó egyenese kb. 30 fokos szöget zár be a hátvonallal.
Mellkas: Közepesen széles és mély, könyékig ér. A bordák mérsékelt ívelésűek.
Szügy: Telt, jól izmolt, közepesen domborodó.
Has: Enyhén felhúzott.
4. Farok
Kissé alacsonyan tűzött, közepes vastagságú, elkeskenyedő. Csak enyhén ívelt, kb. a csánkig ér. Mozgás közben a vízszinteshez közel tartott. Kurtítása nem kívánatos, de 1-ed rész levágható.
5. Végtagok
Elülső rész:
Mellső végtagok: Egyenesek, erős csontozatúak, jól izmoltak.
Lapocka, váll: Feszes, jól izmolt. A lapocka megfelelően hosszú, és kellően mozgékony, a lapockacsúcs - vállbúb egyenes a függőlegessel kb. 35 fokos szöget zár be, hossza közel azonos a vállbúb - könyökbúb távolsággal, és azzal közel 100 fokos szöget alkot.
Könyök: Zárt.
Lábtőizület: Legyen jólfejlett, száraz, feszes.
Lábközép: Arányosan rövid, száraz, a lábszárral kb. 170 fokos szöget zár be.
Elülső mancsok: Zártak, enyhén oválisak, a lábujjak erősek, a talppárna kemény, palaszürke. A karmok erősek, barnák.
Hátulsó rész:
Általános: A hátulsó végtagok jól izmoltak, erősek. Az ülőgumóból bocsátott egyenes áthalad a térden, a csánkon és a mancson.
Comb:. Izomzata jól fejlett, a combcsont tengelye kb. 110 fokos szöget zár be a külső csípőszöglet - ülőgumó egyenesével.
Lábszár: Hossza közel azonos a comb hosszával, izmos.
Csánk: Kissé alacsonyan helyeződik, száraz, inas.
Hátulsó mancsok: Oválisak, zártak, erős ujjakkal.
6. Mozgás
Jellegzetes járásmódja az ügetés, munkában, keresés közben az egyenletes, kitartó vágta. Ügetésnél a mozgás térölelő, könnyed, elegáns és egyenletes. A könyök a testhez simul - oldalirányú kitérés nélkül.
A törzs mozgása nem lehet kígyózó, ügetés közben a felső vonal a vízszintestől nem tér el.
7. Bőr
Feszes, gyűrődések és ráncok nélküli, pigmentált. Az ajkak, szemhéj, köröm barna, orrtükör hússzínű.
8. Szőrzet
Szoros fekvésű, rövid, egyenes, érdes tapintású, aljszőr nélküli. A has enyhén szőrözött, a füleknél apróbb és selymesebb. A farok szőrzete kissé hosszabb szálú.
Szín: A zsemlesárga különböző árnyalatai. A fül egy árnyalattal sötétebb lehet, egyébként homogén. Vörös, vagy fakósárga színváltozatai nem kívánatosak. Kisebb fehér folt - max. 5 cm átmérőjű -, vagy tűzés a mellen, toroktájékon és az ujjakon nem tekinthető hibának.
9. Méret
Marmagasság: Kanok: 58-64 cm
Szukák: 54-60 cm
Súly: Kanok: 24-30 kg
Szukák: 22-26 kg
10. Hibák
Az előbb említett pontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, amely értékelésének pontos arányban kell állnia az eltérés fokával.
11. Kizáró hibák
- A fajtajellegtől való lényeges eltérés
- Nem típusos fej
- Sötétbarna, vagy viaszsárga szín, foltosság
- Világossárga szem, ectropium, entropium
- Harapáshiba
- Lógó, nyáladzó ajkak
- Erős lebernyeg
- Félénk, gyenge idegzetű egyedek
- Súlyosan hibás mozgás
Teljesítmény szempontjából kizáró hibák:
- Lövésfélősség
- Az álláskészség, az apportkészség, a vad iránti érdeklődés, vagy a vízkedvelés hiánya
- Kizárandók a kezelhetetlen egyedek

Utólagos megjegyzés:
A kanoknak két, teljes egészében a herezacskóban elhelyezkedő, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkezniük.