Haszonállatként a legkülönbözőbb életterekben otthonra talált a szamár. Őse, az afrikai vadszamár és közeli rokona, a félszamár mindig is sivatagos fennsíkok lakói voltak, ahol csak alacsony növésű, gyér növényzetet találtak. A szamár már időtlen idők óta olyan területeket foglalt el, ahol más nagy testű emlős nem boldogult volna. Az említett vad fajok egyedszáma mára nagyon megcsappant. Néhány tudós azt sem tartja kizártnak, hogy a mai Afrikában élő csapatok néhány elvadult házi szamártól származnak. Hajdan a vadszamár bizonyára Észak-Afrika valamennyi lakható vidékén elterjedt állat volt, a Nílustól a Vörös-tengerig, Szomáliától Etiópiáig és Eritreáig mindenütt előfordult. Az Equus-nem valamennyi tagjához hasonlóan, tehát úgy, mint a ló, a félszamár és a zebrák, a szamár is fűfélékkel, egyéb lágyszárú növényekkel és fakéreggel táplálkozik. A kérődző fajokkal ellentétben, mint például szarvasmarha, juh, kecske, melyek még egyszer átrágják az előemésztett eleséget, a szamárnak csak egyetlen egyszerű gyomra van, tehát nem is kérődzik. Ezért is kell annyi időt fordítania a táplálékfelvételre, a nap csaknem húsz óráját evéssel tölti. Bár a szamárnak kevés folyadékra van szüksége, azért két-háromnaponta innia kell. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor házasították a vadszamarat. Egyes források szerint már 12 000 évvel ezelőtt. Időszámításunk előtt 3000 évvel az egyiptomiak szamarakat használtak a piramisok építéséhez., míg a rómaiak szent állatként tisztelték. Európába 4000 évvel ezelőtt jutott el a szamár. Mivel a szamárnak nagy a lépésbiztonsága, erős és kitartó, sőt képes forróságban, embertelen körülmények közt is dolgozni, ezért évszázadokon keresztül a világ minden táján hasznosították (sőt, még ma is hasznosítják!) hátasként, vagy az igavonó erejét vették igénybe: kordékat vontatott, malmokat, cséplőgépeket hajtott, kútvizet húzott. Az, hogy a vadszamár egész elterjedési területén ilyen ritka állat, elsősorban azzal magyarázható, hogy a nomád törzsek évszázadokon keresztül vadászták húsáért, illetve befogták, hogy erejét hasznosíthassák. A helyzetet súlyosbította, hogy a vadszamarak fertőzéseket kaptak el szelídített társaiktól, illetve a házi szamárral kereszteződve fogékonyak lettek egy sor betegségre. Fennmaradásukat annak köszönhetik, hogy meglehetősen barátságtalan, elszigetelt környezetben élnek.